Kinek a kukija?

2012 november 7. | Szerző: Életérzés75 |

Aki idősebb korban adja fejét a gyermekvállalásra, annak valószínű, hogy számítania kell egy genetikai vizsgálatra, mely során egy tűt szúrnak a hasába, hogy az ott található mintákból megállapítsák az esetleges eltéréseket. Én már másodszor voltam ilyen vizsgálaton, elsőre egy teszt rossz eredménye miatt, másodjára önként és dalolva, a bizonyosság reményében.

A budapesti kórházban – ahol ezt a vizsgálatot végzik – felkészült és igen kedves csapat fogadja az embert, s, ha valaki túljut a több órás várakozás után megejtett előzetes felmérésen, már meg is kapja időpontját a beavatkozásra.

A beavatkozás nem annyira fájdalmas, mint amilyennek hangzik, a lényeg, hogy az embert egy mini műtőbe vezetik, ott felfektetik egy asztalra, majd a szükséges sterilizálást követően, a főorvos, egy másik (asszisztáló) orvos, valamint a genetikus megkezdik a mintavételt. Mivel kiszámíthatatlan, ki-hogy reagál az érzéstelenítőt tartalmazó vékony és rövid, majd a mintavételére alkalmas vastag és hosszú tű látványára és érzetére, kedvesen kérdezgetnek a gyermek leendő neméről, nevéről és bármiről, amire az anyuka hajlandó készségesen felelni. Az orvos  az eseményeket végig egy ultrahangos monitoron figyeli, s – szintén figyelemelterelés gyanánt – közben mondogatja, mi mindent láthat az anyuka leendő gyermekéből.

Mi is túl voltunk a fején, pocakján, gerincén, lábán, végezetül, hosszas idegenvezetés után eljutottunk a várva várt lényeghez, és végre az orvos megmutatta azt a becses szervet, mely bizonyítja, hogy második szülöttem fiú lesz. Aztán haladtunk tovább…

De rajtam úrrá lett egy bizsergető bizonytalanságérzet, mivel nem láttam tisztán és pontosan olyan jelentős kiállást, mely kizárólagosan bizonyítaná, hogy kékre kell festenünk a kisszobát, ezért meggondolatlanul megszólaltam: ” Doktor úr! Hol látta a kukiját?”

Erre a mondatomra a háttérből az eddig türelmesen várakozó genetikus azt mondta: “Hol-hol, hát a lába között.” Persze nagy nevetés lett a jelenlévők körében, udvariasan velük nevettem én is, de közben magamban azon morfondíroztam; miért nem fogalmaztam inkább úgy, hogy :

“Doktor úr, mutassa meg a kukiját, mert nem láttam.”

!!!